A betegség táptalaja

A betegség táptalaja

Szálltál már rossz vonatra?

Ha igen, akkor tudod milyen érzés, amikor rádöbbensz a valóságra. De valójában a “pofára esést“ mindannyian ismerjük.

Hasonló eredményhez vezet, amikor uralkodó érzelmi ösztönzéseinket fenntartás nélkül elfogadjuk, és azok expressz visznek egy adott irányba életünk állomásain keresztül. Távolodunk a valódi célunktól, miközben azt gondoljuk, nemsokára ott vagyunk.

Miről van szó?

Nem vesszük észre, de életünk során az érzelmi ösztönzésünkből fakadóan típushibákat követünk el.

Egyértelmű, hogy minden rossz döntésünk a hozzáállásunk eredménye. Érzelmi érzékenységünk határozza meg, hogy mi okoz nekünk konfliktust, és milyen mértékben. A konfliktusok megélése során érzelmi alaphangunktól függ, hogy milyen ellenérzéseink, elfojtásaink alakulnak ki, melyek idővel a betegségek gyújtólángjai lesznek.

A mai értelemben, amikor betegségről beszélünk, az már a döbbenetes felismerést jelenti, hogy rossz állomáson vagyunk, és a vonat elindult a végállomás felé.

Honnan tudjuk az életben, hogy melyik az a jó vonat, ami elvisz a célunkhoz. Erről lesz szó.

Miért érdemes tudni róla?

Érzelmi ösztöneink minden betegségünk mentális táptalaja. A dominó első kockája.

Kibillenése beindítja a mentális feszültségeket, és kimozdítja az idegrendszert a normális, kiegyensúlyozott működéséből. Az idegrendszer zavara maga után vonja a normális sejtszintű anyagcsere folyamatok felbomlását. Ez a láncreakció fokozatosan a szövetek elmérgeződéséhez vezet, funkció zavarokat okozva a szervezetben.

Idővel kikezdi a szervezet rugalmasságát, és kiegyensúlyozó képességét fokozatosan elgyengíti. Ennek eredményeképpen fizikai gyengeség, idegkimerültség, emésztési rendellenességek, anyagcsere zavarok jönnek létre…

Így kezdenek kialakulni az elgyengült szövetek elváltozásai, az érzelmi kibillenés intenzitásától és tartalmától függően.

A fizikai legyengülés és elmérgeződés visszahat ránk, és tapasztaljuk, hogy mentálisan mérgesebbek, türelmetlenebbek, érzékenyebbek leszünk. Ennek eredményeképpen sérülékenyebbekké válunk, könnyebben szenvedünk el konfliktusokat, és nehezebben oldjuk meg őket, ezzel súlyosbítva a helyzetet.

Ismerős?

Mindannyian voltunk már ilyen helyzetben, de nem mindegy hogy meddig. A nagyobb baj akkor van, ha ez az állapot elhúzódik, mert ez a lavina – ha nem vigyázunk – betemet.

99%-ban ettől függ az életed

Gondolati szinten éljük az életünket.

A gondolat: látszatszabadság. Szárnyalhatunk, gondolhatjuk, hogy azt hiszünk, amit akarunk, szabadok vagyunk. Ez a műsor nagyon jól leköt bennünket, de a háttérben az érzelmek rendezik a darabot, és az ego írja a forgatókönyvet.

Az életünk szálainak valódi mozgatóiról megfeledkezve azonosulunk a szerepünkkel. A szabadságérzet a drámai fordulatig tart, és akkor rádöbbenünk: mennyire tehetetlenek vagyunk, pedig azt gondoltuk, vidám móka lesz, nem tragédia.

A betegség arra hívja fel a figyelmet, hogy a valódi szabadsághoz, egészséghez az életünk forgatókönyvét kell átírni. Hibákat követünk el, aminek eredménye a nehézségek és a betegségek lesznek. Ha gyógyulni akarunk, akkor tablettával áltatni magunkat látszatmegoldás. Vállalni kell a felelősséget, és javítani a darab kimenetelén.

Ez nagyon is lehetséges, de tény, hogy ezt nem szívtuk magunkba az anyatejjel, nem lehet kitalálni, fel kell nőni hozzá, tanulni és élni vele.

Megállapíthatjuk, hogy a túlzott elfojtások a felszínen túlzott kompenzációkat okoznak, amit a hétköznapokban – mit sem sejtve a kényszeres forrásról – szabad és ösztönös vágyakozásként élünk meg.

Tehát elmondhatjuk, hogy a késztetések, érzelmi kiélések és az elfojtások is egyensúly eltolódást, mentális, idegrendszeri, majd szervi zavart hoznak létre. Ilyen az érzelmi, reaktív “megoldás”: problémanövelő, nem pedig csökkentő. Intelligens, valódi megoldásra van szükségünk, nem a szőnyeg alá púpozni a szemetet.

Hogy jó-e vagy sem követni az ösztönöket, arról régóta vitatkoznak és megoszlanak a vélemények. Ez azért van, mert ez relatív, van amikor jó, és van amikor nem, de ez nem érzelmi, hanem tudományos kérdés.

Általános értelemben tudás nélkül mindig ingoványos láp az ösztönök követése. A tudás olyan, mint az iránytű: ha e szerint haladsz a célod felé, akkor a részletekben lehetsz ösztönös, kreatív, de mindig ellenőrizned kell, hogy nem tértél-e el az iránytól. Csak az érzéseidre bízva magad megélhetsz bármit, amit csak akarsz, de elfelejtheted a célbaérés igazi örömét.

A félreértésre és az ellentmondásokra az adja az okot, hogy ezt a témát külső körülmények alapján próbálják megérteni, nem a belső tudatállapot szerint. Az abszolút válaszhoz paradigmaváltás szükséges. Ha valaki nem csak beképzeli, hanem valóban nincsenek elfojtásai, késztetései – erre mondják, hogy igazán szabad, felszabadult -, akkor az ő ösztönzései tiszták, és az értelemmel teljes összhangban működnek.

Egyedül az a tudás képes kihúzni a kiegyensúlyozatlanság lápjából, ami megtanítja az érzelmi ösztönök elfojtásmentes, feszültségeket feloldó kezelését. Ennek a tudásnak a haszna ráadásul nemcsak a betegségek megelőzésében és gyógyításában kulcsfontosságú, hanem az életed minden területében sorsdöntő, függetlenül attól, hogy érdekel vagy sem.

Minden pillanat elválaszthatatlan az érzelmeinktől. Röviden fogalmazva a sorsdöntő kérdés az, hogy te irányítod-e az érzelmeidet, az életedet, vagy az érzelmek, és a körülmények irányítanak téged?

Lehetünk őszinték, csak magunkban vagyunk, az érzelmek hullámai döntően befolyásolnak minket, az életünk nagy százaléka ösztönös reakciók sorozatából épül fel.

Érzelmeink hullámain hánykolódunk belső időjárásunknak megfelelően.