Kapcsolataink és betegségeink

Kapcsolataink és betegségeink

Milyen hatással vannak a napi kapcsolataid az egészségedre?

Jó tudnod és komolyan venned, mert az egészséged stabilitása két lábon áll, és bizony az egyik a kapcsolataid.
Akarsz egészséges kapcsolatokat?

Hallhasd meg, töltsd le az alábbi hanganyagot, vagy a kép alatt olvasd el.
Indításhoz kattints a képen a narancssárga gombra, letöltéshez a kép jobb oldalán a lefelé mutató nyílra (Download).

A hanganyag szövegének elolvasása

Az előző részben, a Kapcsolatok Matematikája című hanganyagban ígértem, hogy részletesebben beszélni fogok az emberi kapcsolatok minősége és a betegségek összefüggéseiről. Lehet, hogy valaki azt gondolja, hogy nem sztorikat akar hallani, hanem egy gyógyírt, egy gyógyszert, valami gyors megoldást a betegségére. Itt meg kell jegyeznem, hogy két megoldás van: gyorsabb és lassúbb megoldások. Ami gyors, az általában tünetenyhítő, és bizonyos esetekben szükséges, de azok a megoldások, amelyek mélyen hatnak, lassabbak. Ezek az intelligens megoldások, és természetesen az eredmény nagyon különböző.

Ahogy nap mint nap beszélek a betegekkel, látom, hogy a betegségek hátterében – az érzelmi okok szempontjából – két fő csoportra lehet osztani a kiváltó okokat. Az egyik az emberi kapcsolatokból jövő nehézségek, a másik pedig a munkahelyi problémák. Az emberi kapcsolatok a baráti kapcsolatok, párkapcsolatok, szülő-gyerek kapcsolatok, a másik a munkahelyi feszültség, stressz, elvárások, megfelelés, konfliktuskezelés, kommunikáció stb. Tehát a munkánk és a kapcsolataink olyanok, mint a két lábunk, amitől függ a stabilitásunk, az élet egyensúlyunk.
Most kifejezetten a kapcsolatokról fogunk beszélni, mivel ez érzelmileg nagyon mélyen érint mindenkit.

Az ember nem magányos, hanem társas lény. Tudjuk, érezzük nap mint nap a hiányt és az elégedettséget is. A történet ott kezdődik, amikor megszületünk. Minden más élőlény hamarabb lesz önálló, életképes, mint az ember. Az ember szorul a legtovább gondozásra. Teljesen rá van utalva a környezetére. Az újszülött stresszhatásként él meg minden eseményt, ami a szülőkkel való kapcsolatát veszélyezteti.

A kapcsolat számára gyakorlatilag az élet, az érzelmek pedig egy eszköz, amivel a gondviselőkhöz tud kapcsolódni. A kapcsolat tehát életfontosságú. Nemcsak érzelmi, hanem biológiai fontosságú is, és gyakorlatilag az marad az életünk hátralévő részében is.

Életben maradásunk a családhoz, a közösséghez fűződő erős érzelmi kapcsolatoktól függ.
Sok kutatás igazolja, hogyha egy csecsemő nem kap elegendő érzelmi ingert és simogatást, akkor ugyanaz a biológiai hatás jelentkezik nála, mintha nem kapna ételt.

Az érzelmi és szociális kapcsolatok egész életünkben szerepet játszanak a biológiai funkciók szabályozásában.

Az érzés nagyon mély, gyakorlatilag a kapcsolatok a létezést jelentik számunkra. Érzelmileg legalábbis így éljük meg. Olyan szükségünk van rájuk, mint a kenyérre, mint az ételre.

Sorsunk nagy mértékben függ azon, hogy milyenek a kapcsolataink: mennyire gazdagok vagy felszínesek, hiányosak.
Két kísérletet említenék, ami bemutatja, milyen hatása van a kapcsolatoknak a biológiai működésre.

Az első egy ausztrál vizsgálat, ami rámutatott arra, mennyire fontos a társas kapcsolatok pozitív hatása a stressz szabályzásában. 540 emlővizsgálaton átesett hölggyel készítettek interjút, és felmérték a rájuk nehezedő stresszhatásokat. A daganatos elváltozások jelentős kölcsönhatást mutattak ki a stresszhatás és a társas támogatás között. Azok között, akik – objektíven ítélve is – nagy stresszhatás, nyomás alatt álltak, és érzelmileg nem támogatták a társaik, kilencszeres volt a rosszindulatú emlőrák kockázata.

Egy másik vizsgálatban a házasságban élők elégedettségét elemezték a párkapcsolatra vonatkozóan. Ezután vérvétel alapján részletesen kielemezték az immunreakciókat. Az eredményt pedig ki fogjátok találni. A rosszabb házasság szoros összefüggésben állt a gyengébb immunreakcióval. Ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a magánynál nagyobb feszültséget okoz az elszigeteltség érzés. Azoknál, akik sokat nyelnek egy kapcsolatban, sokkal könnyebben alakulnak ki betegségek.

Ebben a témában a legfontosabb kulcskérdés az érzelmi önállóság kifejlődése. Ez egyénenként teljesen változó – ettől függ a sebezhetőségünk a kapcsolatokban.

A stresszel szembeni ellenálló képesség egyenesen arányos az érzelmi önállósággal. Mivel ez egy nagyon-nagyon fontos téma, a következő részben az érzelmi önállóságról, és annak a kifejlesztéséről, a lehetőségekről fogok részletesen beszélni.

Most nézzük az alapokat. Nyilvánvalónak tűnik, mégsem árt felülvizsgálni. A kapcsolatokba erőfeszítést kell tenni: egyszerűen be kell fektetni.
A Kapcsolatok Matematikája című hanganyagban említettem már, hogy a kapcsolatok olyanok, mint egy bankszámla. Kérdés:
Hogyan áll a bankszámlád?
Milyen a „kapcsolat egyenleged”? Mennyire vagy elégedett vele?
És legfőképpen van-e terved, hogy hogyan növeled?

A kapcsolatok olyanok, mint egy kert, öntözni, gondozni kell, időt, energiát befektetni. Csak akkor van eredménye.

Sokan nem szeretnek a kerttel bíbelődni, elmennek a piacra, és inkább megveszik a gyümölcsöt. Ezek a kapcsolatok üzleti, érdekkapcsolatok. Lehet az párkapcsolat, baráti kapcsolat, vagy akár szülő-gyerek kapcsolat. Ha nincs türelmem a gyerekhez, akkor ne csodálkozzak, hogy nem bírok vele. Amennyit befektetek, annyit kapok vissza.
Ugyanúgy, ahogy a piac-kert kérdésben más az eredmény, ha nem akarok bíbelődni a kapcsolatokkal, csak praktikus szinten kezelni őket, akkor egyszerűen meg kell elégednem a permetezett, félig érett, ízetlen gyümölccsel, vagy mondhatjuk, hogy a felszínes, ízetlen kapcsolatokkal.
Ha igazán jó ízes gyümölcsöt vagy zöldséget akarsz, akkor nem spórolhatod meg a kertészkedést, de cserébe nagyobb lesz az örömöd.

Szeretjük a kapcsolatokat, van rá igényük, csak sok esetben tenni nem akarunk érte. Így maradnak a romantikus filmek és az ízetlen gyümölcsök. Ez olyan, mintha szeretnél egy szép kertet meg gyönyörű gyümölcsöket, csak ne kelljen vele dolgozni.

Egyszerű tény, hogy a kapcsolatok időt igényelnek. Mégpedig minőségi időt. A különböző érzelmi típusok más-más típusú problémával küzdenek a kapcsolataikban. Azért, mert nap mint nap látom mennyire életbevágó, hogy jó kapcsolatokat tudjunk kialakítani, kiemelten foglalkozok a személyes konzultációkon is a kapcsolatok fejlesztésével. A különböző típusok között legalább olyan érzelmi különbségek vannak, mint egy férfi és egy nő között. Látom, hogy a problémák nagy része ezeknek a különbségeknek a meg nem értéséből származnak, és párkapcsolati típushibákhoz, válásokhoz, elfojtásokhoz, boldogtalansághoz, hűtlenséghez, a gyermekek érzelmi kínzásához, és ezen túl betegségekhez vezetnek. Mivel ez rendkívül fontos és érdekes téma, én nagyon-nagy segítség a párkapcsolatokban, a következő részekben fogok erről beszélni.

A kapcsolatokon belül a kihasználásról akartam még pár szót ejteni, mivel ez nagyon sokszor felmerül, amikor azt javaslom, hogy fektessünk be a kapcsolatokba. Ilyenkor jön a kifogás vagy a rossz tapasztalat, hogyha önzetlenül próbálok adni, kedves lenni, akkor visszaélnek vele. Ismered a mondást: „a kisujjamat nyújtom, és a karom sem elég”. Mindenkinek van erről tapasztalata. És ez sajnos előfordul, vannak kihasználó emberek. Ilyenkor egyszerűen nem szabad ostobának lenni, vissza kell venni, vissza kell lépni a feltétel nélküli odaadásból, és kétoldalúvá, feltételessé tenni a kapcsolatot.

A kihasználó kapcsolatban gyerekként próbálnak minket kezelni, és ilyenkor a kapcsolatot kedvesen, de felnőtt-felnőtt, egyenrangú kapcsolatra kell váltani.

Csak akkor tudnak gyereknek nézni bennünket, ha hagyjuk magunkat leértékelni. Az odaadó kapcsolatok ehhez képest a kölcsönös függés viszonyában vannak. Ez két szabad ember kapcsolata, amit a szolgálat, a barátság vagy a szeretet köt össze.

A kihasználással kapcsolatban ez első és legfontosabb lépés, hogy objektíven kell felmérni a helyzetet. Tehát először is magunkba kell nézni, mert akinek a kötelességtudatával van a baj, hajlamos minden kötelességet kihasználásnak látni. A szerepeink – mint pl. feleségek vagyunk vagy férjek, apák, anyák, gyerekek, barátok, munkahelyi szerepek – mind-mind rónak ránk kötelességet. A kötelességet akkor nem fogjuk kihasználásnak érezni, hogyha értékelik, dicsérnek érte, nem veszik magától értetődőnek, nem „kutya-kötelesség”, amit csak elvárnak tőlünk, és nincs benne semmi köszönet. Inspiráló lenne, de sokszor nem az a jellemző, hogy dicséretet kapunk a kötelességünk elvégzéséért.

Gondoljunk bele, mi mennyi dicséretet adunk másoknak, a férjednek, a feleségednek, a gyerekednek, a munkatársadnak?

És milyen az elménk? Ilyenkor az jut eszünkbe, hogy ki mit nem csinál, ami a kötelessége lenne, és nem az, hogy mi az, amit csinál. És ez a probléma, mert általában azt látjuk, hogy mi az, amit nem csinálnak mások, de hogyha megtanulnánk azt látni, amit csinálnak, és elkezdenénk azt értékelni, akkor sokkal lelkesebbek lennének.
Te mennyire vagy lelkes, ha csak elvárnak, leértékelnek vagy szidnak, hibáztatnak, hogy nem végzed a kötelességed? Más is így van ezzel.

Van egy olyan téves felfogás, hogy nem jó dicsérni, értékelni a kötelesség végrehajtóját két okból:

  1. mert engem se dicsér senki,
  2. mert elbízza magát, és ellustul vagy büszke lesz.

Ezzel önmagunk ellen dolgozunk.

Persze ha nem dicsérsz, akkor téged sem fognak, és nem lesznek inspiráltak, mint ahogy te sem vagy az, ha nem értékelnek.
Szóval ne sajnáljuk a dicséretet és az értékelést. Amennyire neked hiányzik, annyira hiányzik mindenkinek.

Tekintsük úgy, hogy az a dolgunk, hogy naponta dolgozzunk a kapcsolataink minőségének javításán ugyanúgy, ahogy egy kerttel naponta kell törődni, öntözni, a gazokat kihúzni stb. Vegyük úgy, hogy ez egy napi személyiségfejlesztő gyakorlat a számunkra.
Egy betegem mesélte, hogy a kolléganője nagyon csúnyán bánt vele, és amikor a kolléganője elment nyugdíjba, egyedül Ő volt az, aki felhívta és érdeklődött felőle, hogy hogy van. Mondanom sem kell, hogy a hölgy nagyon megdöbbent, és meghatódva csak annyit tudott kérdezni: Pont te? Te hívsz fel?
Ez is egy szép példája annak, hogy mennyit kell áldozzunk, hogy valaki megváltozzon. Hogyha hiszel benne, hogy meg fog változni, és ha elég őszintén próbálod, akkor egyszerűen el fog jönni az idő.

És mit veszíthetünk vele, hogyha próbáljuk? A saját személyiségünk is fejlődik, és a kapcsolataink is fejlődnek. De nagyon fontos, hogy ne az eredményre koncentrálj! Ne legyenek elvárásaid, hanem egyszerűen csak arra koncentrálj, hogy ez neked egy gyakorlat, egy személyiségfejlesztési feladat. Erre általában nem gondolunk, de a kapcsolatok fejlesztése már csak azért is megéri, mert ez gyakorlatilag befektetés az egészségedbe.

Nagyon-nagy a tétje, mert azt már tapasztaltad, hogy milyen hatása van annak, ha rosszak a kapcsolataid, mennyi feszültséget, stresszt, problémát okoznak. Szóval ugyanígy azt is tapasztaljuk, hogy milyen jó érzés, mikor jó kapcsolataink vannak, amikor kijövünk valakivel, hogy az mennyire feltöltő.

Ha komolyan vesszük és gyakorlattá tesszük, hogy fejlesztjük a kapcsolatainkat, akkor ebben is jártasságot lehet szerezni. A probléma az az, hogy általában a megszokott módon tesszük. Igazából itt is kreativitást kell belevinni.

Ha valakivel próbálod így, és nem működik, akkor próbáld meg másképp! Ha próbálsz így kommunikálni, és nem működik, akkor próbáld meg másképp!

Jó kapcsolatépítést és jó egészséget kívánok Neked.
Üdvözlettel: Nagy A. Csongor

A következő részben a kapcsolatok legfontosabb kulcstémájáról lesz szó:

  • Mennyire vagy sebezhető a kapcsolatokban?
  • Milyen a stresszel szembeni ellenálló képességed?

Mindez az érzelmi önállóságod függvénye.
A stresszel szembeni ellenálló képességed egyenesen arányos az érzelmi önállósággal.
Mit szólnál ha ez fejleszthető lenne? Érdekel?