EGYÜTTMŰKÖDÉS

Az Érdemes Élet nagy hasznára válik azoknak,
akik felfedezik, és élnek a benne rejlő páratlan lehetőséggel.

A cél,
hogy minél szélesebb körben megismerjék, és egyre többen elkezdjék alkalmazni az életükben és a szakterületükön az Érdemes Élet mély megfontolásból következő, magas szintű megoldás rendszerét. Hosszabb távon pedig, hogy ez alapján létrejöhessen egy magas fejlettséggel rendelkező, művelt társadalmi réteg, aki képes emelkedettebb értékrend szerint vezetni a saját és mások életét.

Te is részt vehetsz ennek a felemelő célnak a megvalósításában
a saját lehetőségeid és képességeid szerint, és magadénak érezheted ezt a fennkölt célkitűzést. Legyen egy közös célunk, amiért érdemes élni!

Együtt dolgozni a legjobb lehetőség a tanulásra és a fejlődésre,
mert így sajátíthatod el a legmélyebben az Érdemes Élet szemléletét.
Mivel az időmet a könyvek írására és az Érdemes Élet terjesztésére szentelem, természetesen azokra tudok több időt áldozni, akik valamilyen formában segítenek ebben, részt vesznek vagy támogatják ezt.
Minél inkább részese vagy, annál nagyobb hasznodra válik. Egy ilyen nagy léptékű feladatnál az együttműködés, a részvételi vagy támogatási lehetőségek korlátlanok.

Ha képes vagy meglátni az Érdemes Élet értékét,
és számodra is fontos, hogy ez az életedet és a környezetedet fejlessze, akkor tegyél érte, segítsd ezt az anyagi lehetőséged, a szakmai képességeid vagy a kapcsolataidon keresztül. Az alábbiakban felsorolok példaképpen néhány aktuális igényt és lehetőséget.

Könyvek terjesztése

Könyv kiadás, lektorálás

Gépelés

Könyvek, cikkek, videó szövegek leírásában való segítség az egyik legjobb lehetőség az Érdemes Élet rendszerét tanulni, mert ezáltal a legjobb anyagokhoz juthatsz hozzá. Éppen ezért ez egy nagyon bizalmas együttműködés.

Fordítás idegen nyelvre

Ez az egyik legnagyobb igény annak érdekében, hogy minél szélesebb körben elterjedhessen az Érdemes Élet megoldás rendszere. Azok jelentkezését várjuk, akik képesek magas minőségben magyarról a célnyelvre fordítani pszichológiai tartalmú szövegeket.

Marketing, grafikai tervezés

Rendezvények szervezése

Ha van egy jó ötleted vagy projekted

Ha szeretnéd terveidet magasabb szinten megvalósítani, akkor ebben szívesen segítek tanácsadással. Ezáltal egyszerre tudsz fejlődni, és a nehézségeidet könnyebben megoldva nagyobb sikereket elérni.

Ha van anyagi lehetőséged

Kisebb-nagyobb felajánlásoddal előmozdíthatod a könyvek idegen nyelvre való fordítását, vagy bármelyik itt felsorolt tevékenységet.

Ha van üzleti tapasztalatod

Ha látsz az együttműködésben üzleti lehetőséget, vagy csak szívesen segítenél ebben lehetőségeid szerint, akkor keressél telefonon.

Ha szeretnél kiteljesedni a szakmádban

Az Érdemes Élet probléma megoldó rendszerének az alapja a teljes megértés módszertana, melyet bármilyen területen és szakmában lehet alkalmazni. Megtanulhatod azokat a szempontokat, ami által mélyebben és átfogóbban tudsz mindent figyelembe venni. Ez rámutat arra, hol vannak a hibák, hogyan kell helyreállítani, jól működtetni és tovább fejleszteni. Segít abban, hogy nagyobb rálátást kaphass arra, amin dolgozol, mert komplexebb összefüggéseket érthetsz meg. Ez az egyik legizgalmasabb lehetőség. Ha érdekel, segítek tanácsadással, hogy hogyan alkalmazd az Érdemes Élet elveit a saját szakterületedre. Fejlődj egyszerre a személyiségedben, és válj a legjobbá a szakmád terén!

Kutatásban

Az Érdemes Élet megközelítés rendszere segít bármilyen folyamat vagy vizsgált terület teljesebb feltárásában. Segít alaposan és mélyen átlátni az összefüggéseket. Megérteni a kiaknázatlan mélységét, a benne rejlő lehetőségeket. Megtanít az eredményeket úgy felhasználni, hogy azok a hosszú távú folyamatos fejlődésedet szolgálják.

Pedagógusoknak - Oktatásban

Magas szintű értékeket elültetni, az egészséges gondolkodást bevezetni és megszilárdítani a társadalomban, az oktatáson keresztül lehet. Ez egy csodálatos életcél, és hatalmas lehetőség, nagy kihívás a pedagógusoknak. Sokféle elmélet és rendszer van, az Érdemes Élet az önismereten és a tudatfejődés szintjein alapszik. Fontos, hogy ez legyen az alapja az oktatásnak, mert ez képes a jellem felemelésére. Az Érdemes Élet felkészítés a minőségi életre, egy életen át tartó önfejlesztésre, a tiszteletre méltó, szabad és együttműködő életre. Minél korábban kapjuk meg, annál könnyebb és boldogabb életet élhetünk.
Ezért ha egy óvodában, iskolában, vagy felsőoktatásban dolgozol, és szívesen részt vennél egy minta értékű pedagógiai rendszer kidolgozásában az Érdemes Élet elvei alapján, akkor örömmel látunk, hogy együttműködjünk ebben a számomra legfontosabb célkitűzésben.

Ha szívesen segítenél, de nem tudod miben

Keressél telefonon, és megtaláljuk azt, amit jó érzéssel meg tudsz tenni a közös célunk előmozdítása érdekében. Örömmel várjuk jelentkezésedet.

Ha a fentiek közül bármiben szeretnél részt venni, akkor kérlek hívjál telefonon, és megbeszéljük az együttműködés részleteit.
30 / 649 66 39