Nem kell félned a betegségtől, ha megérted, mi a tüneteid kiváltó oka, mi húzódik mélyen az érzelmi megéléseid hátterében, és megtanulod azokat hatékonyan kezelni.

INTELLIGENS GYÓGYULÁS

A szervezeted diktálta út

A szervezet felépítéséből adódóan a betegségeknek fizikai és a mentális háttere is van.

Az Intelligens Gyógyulás által a legmélyebb szinten tudod megoldani a betegségeidet kiváltó elfojtott érzelmeket és élethelyzeteket.

Mindenekelőtt a betegséged mély érzelmi forrását kell megértened, hogy abból indulhassunk ki a megoldás folyamatával.
A betegség több szinten megy végig, mire végül a testi tünetek megjelennek. Ezért a gyógyításnak is több szintet kell érintenie, másképp nem lesz teljes, és ezért fontos követnünk ezt a szervezetünk diktálta utat.

“A cél, hogy amikor felállsz innen, akkor úgy érezd, hogy igen, megvan a megoldás, és megvan az eszköz, hogy meg tudd oldani, és ki tudj jönni a betegségből.”

Miért nem találod a megoldást?

Részletek a videóból:

“Az Intelligens Gyógyulást megismerve rájövünk arra, hogy vannak tipikus hibalehetőségek, amit az emberek – ha ezt nem tudják -, akkor 99%-ban elkövetnek. Ezektől válik krónikussá a betegség, ettől súlyosbodik, és ezért van, hogy folyamatosan visszaesnek.”

“Intelligens Gyógyulás minden betegségre vonatkozóan egy paradigmaváltás. Hogyan kezeljük a betegséget kiváltó érzelmeket, hogyan oldjuk fel a feszültséget, és hogyan tudjuk megszüntetni ezzel a betegségeinket fenntartó okot.“

Mi a betegséged?

Még akkor is ésszerű az Intelligens Gyógyulás alkalmazása, ha a betegségednek genetikai háttere, vagy onkológiai, krónikus, immunológiai, allergiás vagy bakteriális tünetei vannak.
A gyógyszerekre, kezelésekre vagy a természetes gyógymódokra és készítményekre való reakcióidat az érzelmi állapotod és a betegséghez való hozzáállásod is befolyásolják. Még műtéti beavatkozás esetén is fontos az érzelmi kiváltó okot kezelni, hogy elkerüljük a kiújulást.

Betegségek, melyekben tudunk segíteni:

Betegségek kereséséhez kattints a kezdőbetűre.

  • addison-kór
  • afta
  • agyhártyagyulladás
  • agyvérzés
  • akne
  • alacsony vércukorszint
  • álmatlanság
  • alopecia (hajhullás)

  • ALS (amyothrophic lateral sclerosis)
  • alveolitis
  • Alzheimer-tünet
  • amenorrhoea (menstruáció elmaradása)
  • angina pectoris
  • anorexia (kóros soványság)
  • anuria (vizelet elapadása)

  • anus-seb
  • anyagcsere hormon zavar
  • apátia
  • aphta
  • aranyér (haemorrhoid)
  • arrythmia (szívritmuszavar)
  • artériaplakk

  • arthritis
  • ascites (hasvízkór)
  • aspergillosis (tüdőpenész)
  • aszexuális viselkedés
  • átmeneti vakfolt (látótér kiesés)
  • autizmus
  • autoimmun betegség

  • bal kamra infarktus
  • bartholini tályog
  • bartholini-adenokarcinóma
  • bartholini-ciszta
  • basedow-tünet
  • bechterew-tünet
  • bél candidás fertőzése

  • bél gombás fertőzése
  • bél mióma (simaizom daganat)
  • bél paralízis
  • bél perforáció
  • bél polip
  • béldaganat
  • bélgörcsök

  • bélgyulladás
  • bélrák
  • bénulás
  • beszédtelenség
  • beszorítottság érzés
  • bőr felhám allergia
  • bőrgomba

  • bőrgombásodás
  • bőrpír (erythema)
  • bőrrák
  • bőrtuberkulózis
  • bradycardia (lassú szívverés)
  • bronchitis (hörgő-gyulladás)
  • bulimia (farkaséhség)

  • candida gombás fertőzés
  • cellulitisz
  • cezaromán viselkedés
  • cisztás fibrózis (CF, mucoviscidosis)
  • colitis ulcerosa
  • crohn

  • csalánkiütés
  • csekély, csökkent vizeletkiválasztás (oliguria)
  • csont-ciszta
  • csontkinövés
  • csontrák
  • csontritkulás (oszteoporózis)

  • csontszövet-csökkenés
  • cukorbetegség (alacsony cukorszint)
  • cukorbetegség (magas cukorszint)
  • cushing-szindróma
  • cystitis (húgyhólyag gyulladás)

  • depresszió
  • dülmirigy-adenokarcinóma

 

  • ekcéma
  • életuntság (apátia)
  • endometrium-adenokarcinóma
  • endometriózis
  • enteroidea-adenokarcinóma

  • epegörcs
  • epevezeték elzáródás
  • epilepszia
  • epilepsziás roham
  • éranyajegy (tűzfolt, hemangióma)
  • erek megsokasodása (hemangióma)
  • érfal sorvadás (érfal-nekrózis)
  • érfal-mióma (simaizom daganat)

  • érgörcs
  • érszűkület
  • erythema (bőrpír)
  • erythrocitémia (vörösvérsejt túltengés)
  • érzelmi kiégettség
  • euthyreotikus ciszta
  • evés után erős hasi görcsök

  • fájdalmas nyelés
  • fájdalmas székelés
  • fájdalmas vizeletürítés
  • fájdalom szindróma (csonthártya)
  • fáradtság
  • farkaséhség (bulimia)
  • farkaséhség hányási rohamokkal (bulimia)

  • fehér folt betegség (bőrön)
  • fehérvérsejt túltengés (leukémia)
  • fejfájás
  • fekélyes vastagbél gyulladás (colitis ulcerosa)
  • fekélyesedés (laphám-sorvadás)
  • félreverő pulzus
  • festékhiány (vitiligo)

  • fibróma (kötőszövet daganat)
  • fogszuvasodás
  • fogzománc túlérzékenysége
  • foltos hajhullás
  • folyamatosan magas vérnyomás
  • furunkulózis (furunculosis)
  • furunkulus

  • fülcsengés
  • fülfájdalmak
  • fülfütyülés
  • fültőmirigy gyulladás
  • fültőmirigy megnagyobbodás
  • fültőmirigy-adenokarcinóma
  • fültőmirigyrák

  • garatgyulladás
  • gége (légutak) laphámszövetének túlérzékenysége
  • gége asztma
  • gége asztmás köhögő-roham
  • gége asztmás roham
  • gége gyulladás
  • gégefedő duzzanat
  • gégefedő fekélyesedés

  • gégeizom epilepszia (száraz köhögés)
  • gégeizom epilepsziás roham
  • gégeizom paralízis
  • gégeizom részleges bénulása
  • gége-köszörülési-kényszer
  • gégén kaparó érzés
  • gégeödéma
  • gégerák

  • gennyes bőr gyulladás (furunculus)
  • gennyes fehérfolyás (leucorrhoea)
  • gerinc elmeszesedés
  • gerincferdülés
  • glaucoma (zöld hályog)
  • golyva
  • gombás bélgyulladás
  • gombás cystitis (hólyag-trigonum)

  • gyomor gyulladás
  • gyomor kis görbülete
  • gyomor-adenokarcinóma
  • gyomorégés
  • gyomorfekély
  • gyomorrák
  • gyomorrontás
  • gyomorvérzés
  • gyorsabb pulzus (tachycardia)
  • győzedelmeskedési kényszer

  • haemorrhoid (aranyér)
  • hajhullás (alopecia)
  • hangszál bénulás
  • hangszál gyulladás
  • hangulatzavarok
  • harántcsíkolt izomszövetek bénulása
  • hasmenés
  • hasnyálmirigy gyulladás
  • hasnyálmirigy-adenokarcinóma
  • hasnyálmirigy-ciszta
  • hasnyálmirigy-göbök
  • hasnyálmirigy-rák
  • hasnyálmirigy-vezeték elzáródás
  • hasvízkór
  • helicobakter pylori

  • hemangióma (“jóindulatú” vérér daganat)
  • hematuria (vér a vizeletben)
  • hepatitis
  • Hepatitis ABC vírus
  • hepatomegalia (máj megnagyobbodás)
  • here hormon hiány
  • hereciszta
  • hererák
  • hideg göb (mirigyszövetben)
  • hideg stroke (gutaütés)
  • hiperaktivitás
  • hipofízis adenóma (mirigydaganat)
  • hipofízis működési rendellenesség
  • hipofízis-adenokarcinóma
  • hirsutizmus (túlszőrösödés)

  • hirtelen kiugró vérnyomás
  • hobbiőrület
  • hodgkin-limfóma
  • hólyagfenék-trigonum-adenokarcinóma
  • hólyagfertőzés
  • hólyaghurut
  • hólyagrák
  • hormon zavarok
  • hormonális kibillenés
  • hörghurut
  • hörgő asztma
  • hörgő asztmás roham
  • hörgő carcinóma
  • hörgő epilepsziás roham
  • hörgő nyálkahártya fekélyesedés

  • hörgőizom bénulás
  • hörgőizom görcs
  • hörgőizom paralízis
  • hörgőrák
  • HPV (human papilloma virus)
  • húgycső elzáródás
  • húgyhólyag gombás fertőzése
  • húgyhólyag gyulladás
  • húgyhólyag polip
  • húgyhólyag rák
  • húgyvezeték elzáródás
  • hüvely nyálkahártya rák
  • hüvelygombásodás
  • hyperthyreosis
  • hypoglycemia
  • hypothyreosis

  • icterus (besárgulás, sárgaság)
  • idegbecsípődés
  • idegösszeroppanás
  • idegrost daganat (neurofibróma)
  • infarktus
  • influenza

  • inkontinencia (vizeletvisszatartási gyengeség)
  • írisz-adenokarcinóma
  • irritábilis bél szindróma (IBS)
  • isiász
  • izom bénulás

  • izomduzzanat
  • izomfájdalom
  • izomgyengeség
  • izomrángás
  • izomremegés
  • ízületi problémák

  • kamra-fibrilláció
  • kapcsolatlétesítési képtelenség
  • kapilláris hemangióma (érdaganat)
  • kehelysejt-adenokarcinóma
  • kelés (furunculus)
  • kelések (furunculosis)
  • kemény struma
  • kényszeres agresszió
  • kényszeres beszéd
  • kényszeres halál utáni dolgokkal való foglalkozás

  • kényszeres hallgatás
  • kényszeres hobbiőrület
  • kényszeres indulatok
  • kényszeres írás
  • kényszeres kitörés érzés
  • kényszeres lebegés érzés
  • kényszeres munkavégzés
  • kényszeres önmagának fájdalom okozás
  • kényszeres összetöröm magam érzés
  • kényszeres párkeresés

  • keratitis (szaruhártya-gyulladás)
  • kéz vizenyősödése
  • kézdagadás
  • kibillent hormonális állapot
  • kihagyó pulzus
  • kimaradó havi vérzés (amenorrhoea)
  • kissejtes hörgőkarcinóma
  • kissejtes hörgőrák
  • kopaszodás

  • kóros soványság (anorexia)
  • köhögés
  • köhögési kényszer
  • köhögési roham
  • körömgomba
  • köszvény
  • kötőszövet daganat (fibróma)
  • kötőszövet gyulladás
  • középfül-adenokarcinóma

  • láb vizenyősödése
  • lábdagadás
  • lábgombásodás
  • lágy-agyhártya mirigydaganat
  • laphám-daganat
  • laryngitis (gége-gyulladás)
  • lassú pulzus

  • lassú szívverés (bradycardia)
  • látásromlás
  • látászavarok
  • ledermedés érzés
  • légúti elzáródás
  • légúti kehelysejt adenokarcinóma
  • lép megnagyobbodása

  • lépciszta
  • leucorrhoea (gennyes fehér folyás)
  • leukémia (fehérvérsejt túltengés)
  • levertség
  • lipóma (zsírdaganat, zsírgöb)
  • lisztérzékenység
  • lumbágó

  • magas cukorszint (hiperglükémia)
  • magas vérnyomás
  • máj daganat
  • máj megnagyobbodás (hepatomegalia)
  • máj zsugorodás
  • máj-adenokarcinóma
  • máj-duzzanata
  • májfolt
  • májgörcs
  • májkóma
  • májrák
  • májtumor
  • májvezeték elzáródás
  • mániás viselkedés
  • mamma carcinóma
  • mandula daganat (tonsilla-adenocarcinoma)

  • mandula gombás fertőzése
  • mandula tályog
  • mandula tbc
  • mandula-adenokarcinóma
  • mánia
  • mániás-depresszió
  • meddőség
  • mediastinális ciszta
  • mediastinalis laphám-carcinoma
  • megalomán viselkedés
  • megnémulás
  • megvakulás (maradandó vakfolt)
  • méhmióma (simaizom daganat)
  • méhnyak-izomgyengülés
  • méhnyakrák

  • méhnyálkahártya-adenokarcinóma
  • méhszájseb
  • méhvérzés
  • melanóma
  • meleg göb (pajzsmirigyben)
  • mell vörösödés
  • mellbimbó behúzódás
  • mellciszta
  • mellékvesekéreg hormon hiány
  • mellékvesekéreg-ciszta
  • mellékvesekéreg-rák
  • mell-horpadás
  • mellkasi nyomás érzés
  • mellkasi-nyirokvezeték duzzanat
  • mellkasi-nyirokvezeték-folyadékgyülem

  • mellkasi-nyirokvezeték-folyadékpangás
  • mellrák
  • menekülési kényszer-érzet
  • menstruáció kimaradása (amenorrhoea)
  • meszes vénacsomó
  • migrén
  • mióma
  • mirigyes béldaganat
  • morbus crohn betegség
  • morbus crohn tünet
  • motorikus paralizis, mozgásbénulás
  • mozgásszervi fájdalom
  • mucovisciodis (váladék-elapadás)
  • mumpsz
  • munkamánia

  • nagyzolási kényszer
  • narancsbőr
  • nárcisztikus viselkedés
  • nemi érdektelenség (frigiditás)
  • nemi hormon zavar
  • neurofibróma (idegrost daganat)
  • non-hodgkin limfóma
  • növekedési hormon zavar

  • nyál túltengés
  • nyálmirigy megnagyobbodás
  • nyálmirigy-adenokarcinóma
  • nyálmirigy-rák
  • nyálvezeték elzáródás
  • nyelési nehézségek
  • nyelőcső duzzanat
  • nyelőcső elzáródás

  • nyelőcső fájdalmak
  • nyelőcső fájdalomgörcs
  • nyelőcső izomgörcsök
  • nyelőcső izomremegés
  • nyelőcső-adenokarcinóma
  • nyirokrák
  • nyombél-adenokarcinóma
  • nyugtalanság

  • oldalra menés, oldalra dőlés (lateralizálás)
  • oliguria (csekély, csökkent vizeletkiválasztás)
  • orrdugulás
  • orrnyálkahártya gyulladás (rhinitis)
  • orrpolip
  • orrvérzés

  • osteoporosis (csontritkulás, csont sorvadás)
  • osteosarcoma
  • oszteoporózis
  • otitis (fülgyulladás)
  • otitis media (középfülgyulladás)
  • ödémásodás

  • önbecsülés-túltengés
  • öndicsőítés
  • ön-túlértékelés
  • összetartozás-érzés-csökkenés
  • övsömör

  • pajzsmirigy alulműködés
  • pajzsmirigy göb
  • pajzsmirigy hormon hiány
  • pajzsmirigy túlműködés
  • pajzsmirigy vezeték elzáródás
  • pajzsmirigy-adenokarcinóma
  • pajzsmirigy-ciszta
  • pajzsmirigy-vezeték duzzanat
  • pancreatitis (hasnyálmirigy-gyulladás)
  • pánikbetegség

  • pánikroham
  • paralízis
  • paralysis
  • paranoia
  • parkinson-tünet
  • parotis-adenokarcinóma
  • parotitis (fültőmirigy-gyulladás)
  • pericarditis (szívburok gyulladás)
  • petefészek hormon hiány
  • petefészek-ciszta

  • petefészekrák
  • petevezeték-adenokarcinóma
  • pharyngitis (torokgyulladás)
  • pigmenthiányos bőr (vitiligo)
  • pikkelysömör
  • pitvar-fibrilláció
  • pleuritisz (mellhártya gyulladás)
  • pneumonia (tüdőgyulladás)
  • policisztás petefészek
  • policisztás vese

  • policitémia (vérsejtek túltengése)
  • polip
  • porckopás
  • porckorongsérv
  • prolaktin túltermelés
  • prosztata-adenokarcinóma
  • prosztata-rák
  • protein veszteség
  • pszoriázis

  • reflux
  • rekedt hang
  • rekedtség
  • remegés
  • részleges hajhullás

  • részleges hang-elvesztés
  • részleges vakság
  • retrosternális ciszta
  • retrosternalis cysta
  • rettegési rohamok

  • reuma
  • rhinitis (orrnyálkahártya gyulladás)
  • rostdaganat
  • rövidlátás

  • sárgaság (ikterus)
  • scleroderma (bőr felhám VEKA)
  • sclerosis multiplex
  • sigmoid-polip
  • sikermánia
  • simaizom daganat (mióma)
  • simaizomszövetek bénulása
  • sinusitis (orrmelléküreg gyulladás)
  • sípoló gége
  • skizofrénia
  • splenomegalia
  • stroke (agyvérzés)
  • struma

  • süketség
  • száj fekélyesedés
  • száj gombás fertőzése
  • száj hólyag
  • száj tályog
  • száj- rák
  • száj-nyálkahártya mirigydaganat
  • szájrák
  • szapora szívverés (tachycardia)
  • száraz köhögési roham
  • száraz, szorongató köhögési inger
  • szaruhártya gyulladás
  • szédülés, szédelgés (vertigo)

  • székrekedés
  • szem nyomás
  • szemkáprázat
  • szemmozgató-izom bénulás
  • szemölcs
  • szigmabél-adenokarcinóma
  • szigmabélrák
  • szívburok gyulladás
  • szívinfarktus
  • szívizom-fibrilláció
  • szívkoszorúér szűkület
  • szívkoszorúér-artéria infarktus
  • szívkoszorúér-véna infarktus

  • szívlassulás
  • szívritmuszavar (arrythmia)
  • szívritmuszavar (bradycardia)
  • szívritmuszavar
  • szívritmuszavar (tachycardia)
  • szklerózis multiplex
  • szociális érzékenység csökkenés
  • szorító fuldoklás érzés
  • szőrösödés (hirsutizmus)
  • szurkáló fájdalmak a szájban
  • szúró-szorító mellkasi fájdalom
  • szürkehályog

  •  tachycardia (gyorsabb pulzus)
  • tályog
  • távollátás
  • tbc
  • tbc fertőzés
  • tejvezeték elzáródás
  • testrészek feldagadása
  • thrombocitopenia (alacsony vérlemezke szám)
  • tinnitus (fülcsengés)
  • tonsilitis (mandula gyulladás)

  • tonsilla-adenocarcinoma (mandula daganat)
  • torok túlérzékenység
  • torokgyulladás
  • toxémia (vizeletkiválasztás-csökkenés)
  • tudathasadás
  • túlszőrösödés (hirsutizmus)
  • túlzási kényszer
  • túlzott fájdalmak
  • túlzott fáradtság
  • túlzott ödémásodás

  • túlzott önbecsülés
  • tüdő üregesedés (emphysema)
  • tüdő-adenokarcinóma
  • tüdőembólia
  • tüdőgyulladás (pneumónia)
  • tüdőpenész (aspergillosis)
  • tüdőrák
  • tüdőtágulat (emphysema)
  • tűzfolt (hemangióma)

  • uralkodási kényszer
  • üldözési mánia
  • üldözési őrület
  • üvegtest homályosodás
  • üvegtest zavarosodás

  • vakbél polip (adenocarcinoma)
  • vakbél-adenokarcinóma
  • vakbélgyulladás
  • vakbél-polip
  • vastagbél görcsök
  • vastagbél gyulladás
  • vastagbél polip
  • vastagbél rák
  • vastagbél-adenokarcinóma
  • végbél fekélyesedés
  • végbél repedés
  • végbél szűkület
  • végtag bénulás

  • végtagok feldagadása
  • vékonybélrák
  • vénák falának sorvadása
  • véralvadás-zavar
  • verejtékmirigy daganat
  • verejtékmirigy gyulladás
  • véres széklet
  • véres vizelet (hematuria)
  • vérhányás
  • vérsejtek túltengése (policitémia)
  • vertigo (szédülés, szédelgés)
  • vérvizelés (haematuria)
  • vérzékenység (hemofília)

  • vese daganat
  • vese elégtelenség
  • vese gombás fertőzése
  • vese gyűjtőcsatorna szindróma
  • vese leállás
  • veseciszta
  • vesegörcs
  • vesegyulladás
  • vesegyűjtőcsatorna elzáródás
  • vese-gyűjtőcsatorna-adenokarcinóma
  • vesehomok
  • vesekő
  • veseműködés-zavar

  • veserák
  • vesetuberkulózis
  • vibráló szívzörej (szívremegés)
  • vírusos cystitis
  • visszér
  • vitiligo
  • vizelet elakadás
  • vizelet elapadása (anuria, oliguria)
  • vizeletkiválasztás-csökkenés
  • vizelet visszatartási gyengeség
  • vonagló izomgörcs
  • vörös vérsejtek
  • vörösvérsejt túltengés (erythrocitémia)

  • wilms-daganat
  • wilms-tumor (veserák, vese daganat)

  • zöldhályog (glaukóma)
  • zsírdaganat (lipóma)

Egyszerűen, egyértelműen

Gyakorlatias, személyre szabott, átfogó megoldással könnyíti meg
a megbetegítő érzelmek és élethelyzetek kezelését és megoldását.

A testtípusod és az érzelmi típusod figyelembevételével,
a szervezeted működésének megfelelő fizikai, életmódbeli és érzelmi kiegyensúlyozással segíti a gyógyulást.

Hogyan lehetséges

… a megbetegítő feszültségeidet úgy feldolgozni, hogy az a gyógyulásodhoz vezessen?

Pontos útmutatást kapsz, hogy naponta mire kell figyelned, és hogyan kezeld helyesen a betegségedet kiváltó elfojtást – akár még egy megoldhatatlannak tűnő – élethelyzetben is.

Az érzelmi élmények feldolgozásának – akár az emésztésnek is, – van egy természetes, egészséges folyamata. Ennek ismeretében a tünetek egyértelműen rámutatnak a meghibásodás okára, és egyben ki is jelölik, hogy mit kell tennünk, hogyan kell helyrehoznunk.

A helyes megértés megváltoztatja a helytelen érzelmi hozzáállásunkat, és ezáltal az élethelyzeteinket és az érzelmeinket is sokkal megnyugtatóbban fogjuk tudjuk kezelni.
Ez az idegrendszeri megnyugváson keresztül a beteg szövetek rendellenes működésének helyreállításához vezet.

Intelligens Gyógyulás Könyv - Nagy A. Csongor

A stressz megoldás és a gyógyulás pszichológiája

Hogyan tudsz az érzelmeidhez úgy hozzáállni, hogy az ne feszültséghez, betegséghez vezessen, hanem mély megoldásokhoz és gyógyuláshoz?

Intelligens Gyógyulás tanácsadás

Gyors segítség – személyes vagy online

Riport a tanácsadásról Karácsony Tamás színművésszel

“A konzultációnak volt egy pillanata, amikor egyértelműen, félreismerhetetlenül, konkrétan meg lett nevezve a baj. Ez egy nagyon nagy fordulat az én betegség történetemben, mert innentől tudatos lettem arról, hogy mi a baj, és ezzel szemben a megoldás. Azt üzenem másoknak, hogy legyen annyi bizalom bennük, hogy ebben a nagy bajukban igénybe veszik ezt a segítséget. Ezt a segítséget máshol nem kaphatják meg, mert ennek a segítségnek az alapja egy olyan tudás, amit én a betegségem alatt csak itt tapasztaltam. Ezt a tudást, ami a konkrétságnak ezzel a meggyőző erejével bír, csak itt találtam meg.”

Hogyan zajlik, és mit foglal magában a tanácsadás?

A cél, hogy egyetlen intenzív találkozás alkalmával egyértelműen megérthesd, hogy mi a betegséged kialakulásának érzelmi oka és annak logikus megoldása. Ez egy összetett folyamat, mely az alábbi részekből áll:

I. Felkészülés a tanácsadásra

  1. A Testtípus és Pszichológiai típus TESZT kitöltése és a tanácsok elolvasása
  2. Elküldjük előre a Bevezetés az Intelligens Gyógyulásba – 70 perces videót -, hogy az alapokat előre megérthesd. Így a tanácsadáson már “egy nyelvet beszélünk”, nem kell általános ismeretekkel foglalkozni, ezért a teljes időt jól kihasználva, a személyes problémád megoldására tudjuk fordítani.

II. Intelligens Gyógyulás tanácsadás

A betegség érzelmi (pszichés) okainak feltárása

  1. A betegség kórtörténete és a tünetek megbeszélése
  2. A tünetek alapján pontosan azonosítjuk és részletesen megbeszéljük a panaszok hátterében rejlő tudattalan érzelmi folyamatokat, mély elfojtásokat.
  3. Átbeszéljük azokat az élethelyzeteket, melyekben önkéntelenül megéled ezeket az elfojtott érzéseket.

A kiváltó ok kezelése, megoldása

  1. A legsürgősebb feladat megérteni, hogyan lehet az elfojtott, kiváltó érzelmet észrevenni, tudatosítani, és megfelelő kapcsolatot kiépíteni vele. Ez a megoldás alapja.
  2. A legfontosabb, hogy az érintett élethelyzetekkel kapcsolatban kidolgozunk egy olyan szemléletváltást és feladat tervet, melynek segítségével lépésről-lépésre tudsz előre haladni a megoldás felé.
  3. Az érzelmi érzékenység típusod és a betegséghajlam összefügg, ezért ennek kiegyensúlyozásával is foglalkozunk.
  4. Amennyiben a betegséggel vagy a megoldással kapcsolatban felmerülnek Benned félelmek, azokat is szükséges kezelni, mivel ezek is nagy akadályok a gyógyulás útján.
  5. Mivel a tünet-konfliktus is komoly akadály lehet, ennek helyes kezelését is nagyon fontos megérteni.
  6. Szervi szinten a gyógyulást támogatja a Testtípusnak megfelelő kiegyensúlyozó életmód, étkezés – betegségtől függ, hogy szükséges-e.
  7. A tipikus hibák elkerülésének módja
  8. Végül a biztonság kedvéért megbeszéljük, hogyan lehet a kitartást fenntartani, és mi segít elakadás esetén.

Intelligens Gyógyulásom története

…egy “gyógyíthatatlan” betegségből.

Egy kedves, volt betegem, Horváth András gépészmérnök küldte el az alábbi tanulságos történetét. Az igazi meglepetés, súlyos igazság az az, amivel a gyógyulása után találkozott.

További vélemények a tanácsadásról a lap alján találhatóak.

Az Intelligens Gyógyulás tanácsadás időtartama, díja és helyszíne

A tanácsadásra való felkészülés (otthon): két óra
1. film megnézése 70 perc, és
2. a teszt kitöltése és a tanácsok áttanulmányozása 30 perc

A személyes vagy online tanácsadás időtartama általában kettő, szükség esetén három óra.

Minden, ami a tanácsadáson elhangzik, nemcsak a jelen betegséged gyógyulásában, hanem az egész életedben, bármilyen rendellenesség esetén tudod használni.
Ha szeretnéd az időt maximálisan kihasználni, akár előre el is küldheted levélben a helyzet leírását és a kérdéseidet, amit én a tanácsadás előtt áttanulmányozok. De ha könnyebb Neked szóban összefoglalni, akkor a beszélgetésünket azzal kezdjük.

Díja: Két óra esetén 20 000 ft (10 000 ft / óra). Amennyiben úgy látjuk, hogy a helyzet bonyolultsága több időt kíván, egy órát még folytathatjuk. Ebben az esetben 30 000 ft a tanácsadás költsége.
Helyszínek: Budapest, Somogyvámos, Online (Skype)

Időszakos segítség – személyes vagy online

Súlyosabb vagy elhúzódó betegségek, félelem, elbizonytalanodásra való hajlam esetén sem kell aggódnod, bármikor választ kaphatsz a kérdéseidre. Az állapotodtól és a lehetőségedtől függően kialakítunk egy gyógyulási programot, és igény szerint tartjuk a kapcsolatot, hogy akkor és annyi segítséget kaphass, amennyi szükséges a gyógyulásodhoz. Ha felmerül benned ennek az igénye, akkor azt az első alkalom végén megbeszéljük.

Jelentkezés tanácsadásra

Ügyfélszolgálat:
30 / 649 66 39
Hétfőtől szombatig:
8-19 óra

Vélemények

“34 éves színművészi, előadói pályám egyik napról a másikra szakadt meg, amikor egy rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak. Hála annak, hogy megismertem és követtem az utat, amit a konzultáción megbeszéltünk, most már túl vagyok a betegségen, és újra felléphetek. Személyes példámból tanulva kötelességemnek érzem mindenkinek ajánlani, hogy éljen ezzel a csodálatos lehetőséggel.”

Karácsony Tamás - színművész

“Évek óta visszatérő betegség miatt kerestem meg Csongort. Láttam a helyzetek hasonlóságát, amikben a tünetek megjelentek, de nem tudtam, hogy hogyan kezeljem azokat. A konzultációt egy jó baráti beszélgetéshez hasonlítanám. Nem esett nehezemre a betegségről és a konfliktusokról beszélni, mert éreztem az elfogadást, a megértést, a segíteni akarást és a mögötte lévő tudást. Megértettem, hogy mit akar megtanítani nekem ez a betegség, és ez nagyon nagy dolog. Hálás vagyok a testre szabott étkezési tanácsokért is. Számomra nem kérdés, hogy a betegség hátterében a megoldatlan konfliktusok állnak, és hogy azok megoldásával fizikai szinten is helyreáll az egyensúly. Ha valakinek segítségre van szüksége ebben, akkor annak szívből ajánlom ezt a konzultációt. Csongor mellett köszönetet szeretnék mondani Nagy Ildikónak is, aki az időpont egyeztetés során nagyon kedves és segítőkész volt. Az embernek ez mindig jólesik, de ha beteg, akkor különösen.”

Földi Erika

“Sok éve, sok módszerrel próbálkoztam megoldást találni egy gyerekkori, családi konfliktusra, illetve annak a mindennapjaimra ható negatív befolyására. Most egy 3 órás konzultáció során, amiben persze nagyon aktívan, őszintén és nyíltan részt kellett vállalnom, megértettem a miérteket és a hogyanokat. Kiegyensúlyozottá váltam, és végre tudok felelősséget vállalni az életemért. Az Intelligens gyógyulás c. könyv pedig további segítséget ad, hogy fent tudjam tartani az irányítást a saját életemben. Vigyázat! Csak akkor próbálják ki a módszert, ha készen állnak a változásra, mert a hatás garantált. Én szívből köszönöm a segítséget és kívánok további sikeres munkát!”

Egervári Szilvia

“A konzultáción olyan megértésre tettem szert, amilyenre eddig még soha. Megértettem, hogy mi kell ahhoz, hogy meggyógyulhassak, és hogy miért nem gyógyultam meg eddig. A másik fontos dolog az, hogy hogyan lehetséges ez, mi az, amit tennem kell. Megtapasztaltam, hogy milyen egy igazán személyre szabott útmutatás, amely minden szempontot figyelembe vesz és teljes mértékben átfogó. Rájöttem, hogy minden eddigi próbálkozásom ennek legfeljebb töredéke volt. Először lett egészen világos számomra, hogy mit kell tennem, és mindez meglepő egyszerűséggel és átláthatósággal. Leginkább ahhoz hasonlíthatom ezt, amikor egy tájról felemelkedik a köd, és láthatóvá válik előtted az út, mentén a mérföldkövekkel. Eltűnik a bizonytalanság, a kérdések és a kételyek. Ilyenkor már nem is habozol, hogy elindulj-e, már rajta vagy az úton, és minden, amit tenned kell, az csak egyik lábat a másik elé tenni… Mindenkinek ajánlom, hogy használja ki ezt a ritka lehetőséget, és nagyon sok sikert kívánok hozzá a gyógyulásban!”

Fischer Réka

“Csodálatos volt a személyes konzultáció! Átlátható, érthető, csak ajánlani tudom Mindenkinek. Türelem, figyelem, felém fordulás jellemezte. Rengeteg “meglepetés” érzés, semmi erőltetés, csak megértés, és az én döbbenetem, milyen összetett, mégis egyszerű a megoldás. Annyi év szenvedés után kinyílt előttem egy ajtó…. és én bemegyek rajta. Hiszen a teljes gyógyulás vár! Tudom, hiszen ha “elbotlom valamiben”, megfogják a kezem. Eddig legalább tíz pozitív életmódról szóló könyvvel vettem körül magam. Nem használtak. Többé nem kellenek! A személyes konzultáció, igen! Mindenkinek ajánlom, ha nem ijed meg attól, hogy olyan érzés végig, mintha Nagy A. Csongor születése pillanatától ismerné! Köszönöm ezeket a döntő felismeréseket, érzéseket:”

Fazekas Katalin

“Sok helyen voltam már, de sehol nem tapasztaltam ezt a világos és a lényegre rámutató magyarázatot arról, hogy mi az, amivel akadályozom a gyógyulásomat. Ezek után egyértelmű, hogy mire kell figyelnem, és látom, hogy lehetséges a gyógyulásom. Nagyon ajánlom mindenkinek. Én már el is határoztam, hogy a szemináriumra is eljövök.”

Ferenczi Elvira

Maradj kapcsolatban!

Értesítések kérése a megjelenő új könyvekről, előadásokról, eseményekről, videókról, cikkekről:

Keresztnév: *

E-mail cím: *