A stressz oka: 3. A történet figyelemelterelése miatti elfojtás

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Tipikus elfojtás típus az is, amikor sokkal inkább a külsőségekkel, a történettel foglalkozunk, a közben átélt érzelmekkel viszont csak felszínesen. Gondolati szinten őrlődünk egy eseten vagy bánkódunk a sérelmeken, de nem figyeljük meg és nem fogalmazzuk meg a mindezek mögött megélt mély érzelmeket, melyek az önleértékelésünket, a gyengeségeinket érintik, és a félelmeket, amiket ébresztenek. A feszültséget, stresszt valójában ezek elfojtása és megoldásának hiánya okozza.

Azt mondjuk: „óh, képzeld, mi történt, ezt és ezt mondta, pedig nem erről volt szó…”. A külső körülmények, „a mások a hibásak, én megmondtam” annyira lefoglal, hogy nem vesszük észre a saját magunkban zajló érzelmi történéseket. Feszültségeket élünk át közben, de nem nézünk szembe a valódi okokkal: a történet mögötti megéléseinkkel, az önleértékeléssel, a mélységes hiányérzettel, elutasítással vagy identitás konfliktussal, megfelelési kényszerrel. Ezek figyelmen kívül maradnak, és esélyünk sincs, hogy mélyebb szinten megértsük és kezeljük a problémát. Gyakran előfordul, amikor az elégedetlenség vagy konfliktus okozta zavar annyira felkavar, és a körülmények, akadályok annyira lekötik a gondolatainkat, hogy kizárunk minden mást, se kép, se hang, nem tudunk elszakadni a történetünktől.

Ezért ne csak a külső történettel foglalkozzunk, hanem legalább ugyanannyira a belsővel is. Mert ha a belső állapotunkat nem kezeljük, nem változtatjuk, akkor hiába próbáljuk javítani a külső állapotot, tüneteket, a belső problémák, elfojtások fogva tartanak egy megszokott érzelmi körben.

Kezdjük el megfigyelni magunkban, mit élünk át, próbáljuk megfogalmazni – ezáltal tudatosítjuk. Amikor nem fogalmazzuk meg a belső megéléseket, akkor csak az érzelmek működnek és irányítanak minket, de amint megnevezzük őket, azzal bekapcsoljuk az értelmet is a folyamatba, és ekkor válik megfoghatóvá, kezelhetővé, megoldhatóvá a probléma.

Az Intelligens Gyógyulás könyvben részletesen leírtam, hogyan lehet 4 egymásra épülő lépésben megoldani az elfojtásokat. Ez a Belső Együttműködés kialakítása az érzelmek és az értelem között. Ennek óriási a jelentősége az életünkben, mert amikor másokkal van dolgunk, ugyanezeknek az elveknek kell érvényesülnie, csak ott az ő értelmüket és érzelmeiket kell összehangolni a sajátunkkal. Minden területen, amiben az ember részt vesz, ez alapismeret kellene hogy legyen – a neveléstől kezdve az oktatáson át a párkapcsolat, munka, politika területén.

Minden feszültség és konfliktus az érzelmek és az értelem ellentétes működésének, az elfojtásoknak köszönhető. Ezt csak belül lehet rendezni, nem lehet külső megoldásokkal, látványos sikerekkel pótolni. Ettől függ a jó létünk, a jó érzésünk, és ez húz le, ezek a láthatatlan, érhetetlen korlátaink, a rossz sorsunk. De nem kellene, hogy így legyen. Kezdjünk el kijönni ebből az állapotból. Ha megtanuljuk a Belső Együttműködés* elveit, és begyakoroljuk magunkkal kapcsolatban, utána tudjuk alkalmazni mindenben és mindenkivel.

Ezt nevezem egészséges, gyógyító gondolkodásnak. A hozzáállásunkat kell gyógyítani, a betegség és a problémák csak a belső rosszullétünk külső tünete.[/vc_column_text][vc_column_text]* A Belső Együttműködés folyamatának részletes leírása az Intelligens Gyógyulás könyv második részében található.[/vc_column_text][vc_column_text]Nagy A. Csongor
az Intelligens Gyógyulás könyv szerzője[/vc_column_text][vc_column_text]

Folytatás következik

[icon name=”fa-chevron-left” iconsize=”small” iconcolor=”chino” ] Előző rész: 2. Az érzelmek mellőzése miatti elfojtás[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row css=”.vc_custom_1532614515875{margin-bottom: 35px !important;border-bottom-width: 1px !important;padding-bottom: 20px !important;border-bottom-color: #d38b00 !important;border-bottom-style: solid !important;}”][vc_column][vc_column_text]

Ajánld másoknak is az Érdemes Életet!

[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDZGl2JTIwc3R5bGUlM0QlMjJ0ZXh0LWFsaWduJTNBJTIwY2VudGVyJTNCJTIyJTNFJTBBJTNDZGl2JTIwY2xhc3MlM0QlMjJmYi1saWtlJTIyJTIwZGF0YS1ocmVmJTNEJTIyaHR0cHMlM0ElMkYlMkZlcmRlbWVzZWxldC5odSUyRmNpa2tlayUyRmEtc3RyZXNzei1va2EtMy1hLXRvcnRlbmV0LWZpZ3llbGVtZWx0ZXJlbGVzZS1taWF0dGktZWxmb2p0YXMlMkYlMjIlMjBkYXRhLWxheW91dCUzRCUyMmJ1dHRvbiUyMiUyMGRhdGEtYWN0aW9uJTNEJTIybGlrZSUyMiUyMGRhdGEtc2l6ZSUzRCUyMmxhcmdlJTIyJTIwZGF0YS1zaG93LWZhY2VzJTNEJTIyZmFsc2UlMjIlMjBkYXRhLXNoYXJlJTNEJTIyZmFsc2UlMjIlMjBzdHlsZSUzRCUyMnBhZGRpbmctcmlnaHQlM0ElMjAxNXB4JTNCJTIyJTNFJTNDJTJGZGl2JTNFJTIwJTNDZGl2JTIwY2xhc3MlM0QlMjJmYi1zaGFyZS1idXR0b24lMjIlMjBkYXRhLWhyZWYlM0QlMjJodHRwcyUzQSUyRiUyRmVyZGVtZXNlbGV0Lmh1JTJGY2lra2VrJTJGYS1zdHJlc3N6LW9rYS0zLWEtdG9ydGVuZXQtZmlneWVsZW1lbHRlcmVsZXNlLW1pYXR0aS1lbGZvanRhcyUyRiUyMiUyMGRhdGEtbGF5b3V0JTNEJTIyYnV0dG9uX2NvdW50JTIyJTIwZGF0YS1zaXplJTNEJTIybGFyZ2UlMjIlMjBkYXRhLW1vYmlsZS1pZnJhbWUlM0QlMjJ0cnVlJTIyJTNFJTNDYSUyMGNsYXNzJTNEJTIyZmIteGZibWwtcGFyc2UtaWdub3JlJTIyJTIwdGFyZ2V0JTNEJTIyX2JsYW5rJTIyJTIwaHJlZiUzRCUyMmh0dHBzJTNBJTJGJTJGd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbSUyRnNoYXJlciUyRnNoYXJlci5waHAlM0Z1JTNEaHR0cHMlMjUzQSUyNTJGJTI1MkZlcmRlbWVzZWxldC5odSUyNTJGY2lra2VrJTI1MkZhLXN0cmVzc3otb2thLTMtYS10b3J0ZW5ldC1maWd5ZWxlbWVsdGVyZWxlc2UtbWlhdHRpLWVsZm9qdGFzJTI1MkYlMjZhbXAlM0JzcmMlM0RzZGtwcmVwYXJzZSUyMiUzRU1lZ29zenQlQzMlQTFzJTNDJTJGYSUzRSUzQyUyRmRpdiUzRSUwQSUzQyUyRmRpdiUzRQ==[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/3″][vc_widget_sidebar sidebar_id=”wop-ajanlas-1″][/vc_column][vc_column width=”1/3″][vc_widget_sidebar sidebar_id=”wop-ajanlas-2″][/vc_column][vc_column width=”1/3″][vc_widget_sidebar sidebar_id=”wop-ajanlas-3″][/vc_column][/vc_row]